A Külügyi és Külgazdasági Intézet felhívása egyetemi hallgatók számára

Publikálva: 2017. február 17.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet 8 hetes (megújítható) szakmai önkéntes lehetőséget biztosít egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint doktoranduszok számára, mely a korábbi gyakornoki program folytatása.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet felhívása

egyetemi hallgatók számára

A Külügyi és Külgazdasági Intézet 8 hetes (megújítható) szakmai önkéntes lehetőséget biztosít egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint doktoranduszok számára, mely a korábbi gyakornoki program folytatása.

I.                Feltételek

Az önkéntes munka keretében kiválasztott jelentkezők legalább heti két alkalommal, összesen heti 16 órában részt vesznek a KKI munkájában, az Intézet épületében (Külügyi és Külgazdasági Intézet, 1016 Budapest, Bérc u. 13-15.), emellett meghatározott feladatokat otthon is elvégezhetnek.

A programban való a részvétel feltétele:

·       alapképzés (BA) esetén az elvégzett négy szemeszter;

·       mesterképzésben (MA) az elkezdett első szemeszter,

·       illetve PhD képzésben való részvétel.

A szakmai felügyeletet az Intézet stratégiai igazgatóhelyettese, szakmai irányítását az érdeklődési területének megfelelő kutató látja el. Elvárás legalább az angol nyelv magas szintű ismerete, további, az egyes szakterülethez kötődő nyelvek ismerete előnyt jelent. A program teljesítésének feltétele egy minimum 20.000 karakter terjedelmű elemzés elkészítése az önkéntes program végéig.

A program végén a Külügyi és Külgazdasági Intézet hivatalos igazolást állít ki a hallgató tevékenységéről.

II.             A szakmai önkéntes program célja

A KKI elsősorban nemzetközi tanulmányok, jogász, közgazdász, bölcsész, történész, politológus, biztonsági- és ország-tanulmányok szakos hallgatók számára hirdeti meg szakmai önkéntes programját. A program célja, hogy szakmai továbbképzést és kiemelt esetekben publikációs lehetőségeket nyújtson a jövő tehetségeinek. Ennek érdekében a szakmai önkéntesek használhatják az Intézet irodai infrastruktúráját, internet- és könyvtári hozzáférést biztosítunk számukra, emellett az önkéntesek értékes tapasztalatokat gyűjthetnek az érdeklődési területükhöz kötődő intézeti kutatási folyamatok során.

Az önkéntesek részt vesznek:

·       a KKI rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában,

·       az Intézetbe látogató delegációk fogadásában,

·       valamint támogatják a kutatók tevékenységét (adatbányászat és -elemzés, tudományos szakirodalom kutatása, pályázatírásban való részvétel stb.),

·       továbbá részt vehetnek az Intézet kommunikációs tevékenységének segítésében (honlap, Facebook, Twitter, LinkedIn és más fórumok kezelése).

III. Kutatási területek:

A hallgatók elsősorban a KKI gyorselemzéseinek elkészítésében vesznek részt, ezért nem feltétlenül földrajzi régiókhoz, hanem szakpolitikákhoz (pl. külgazdaság, nemzetközi kereskedelem, biztonságpolitika, új típusú kihívások, Európai Unió, déli nyitás, keleti nyitás) kötődően várjuk a jelentkezéseket. A KKI-ben eltöltött időszak során rövid határidővel, sokszor ismeretlen vagy kevéssé ismert témában kell elemzéseket készíteni, ezért az alkalmazkodó- és kezdeményező készség kiemelten fontos elvárás.

IV.           Jelentkezés

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok (MS Word formátumban):

·       A pályázó szakmai önéletrajza

·       Publikációs jegyzék (ha van), illetve egy korábbi elemzés vagy egyéb írásos produktum

·       Kutatási terv (nem motivációs levél!), amelyben a jelentkező kifejti, hogy milyen szűkebb témát, problémát, külpolitikai eseményt szeretne kutatni (max. egy oldal)

Azok a jelöltek, akik a fenti kiírásnak megfelelnek, részt vesznek az első kiválasztási fordulóban, amelynek során rövid határidővel egy aktuális világpolitikai kérdés kapcsán kell elemzést készíteniük. A feladatról az érintett jelöltek e-mailben kapnak tájékoztatást. A második, szóbeli kiválasztási forduló egy elbeszélgetés az Intézet egyik kutatójával.

Jelentkezés és további információ: yyLrZRZo9OmmmzjjNOaW5mb0BpZmF0Lmh1

Jelentkezési határidő: 2017. február 26.

Az első, írásbeli fordulótervezett időpontja 2017. március 3 és 5. között lesz. A második, szóbeli fordulóé egyéni időpont egyeztetést követően március 8-14 között várható.

A kiválasztás eredményéről 2017. március 15-ig minden jelöltet értesítünk.

Menü

Főoldal

Navigáció