16+1: kelet-közép-európai és kínai think tank találkozó Rigában

Publikálva: 2016. november 8.

A Lett Külügyi Intézet (LIIA) és a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Európai Tanulmányok Intézete (CASS IES) közös szervezésében, a kelet-közép-európai országok és Kína kormányfői csúcstalálkozójához kapcsolódva 2016. november 4-én, Rigában találkoztak a régió és Kína agytrösztjeinek vezetői, képviselői.

A 16+1 Think Tank Network tagját, a KKI-t Schőberl Márton főigazgató képviselte, aki a szervezők felkérésére a három panelből álló konferencia első paneljében előadóként vett részt, a magyar perspektívát ismertetve a régió, az Európai Unió és Kína együttműködésével kapcsolatban.

A programon a keynote előadásokat Valdis Zatlers, Lettország korábbi köztársasági elnöke, illetve Wang Weiguang, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia elnöke, egyben a Kínai Kommunista Párt 18. központi bizottságának tagja tartották.

A KKI vezetője előadásában négy kulcsfogalomra, a Civilizációra, az Együttműködésre, a Versenyképességre, és a Kíváncsiságra felfűzve beszélt a kelet-közép-európai, ezen belül a magyar megközelítésről, illetve kiemelte azokat az eredményeket, amiket Magyarország bilaterális vagy régiós alapon az elmúlt években a Kínával való együttműködésben elért. A panelbeszélgetés előadásait követő beszélgetés során egy kérdésre válaszolva kifejtette: a tizenhat régiós ország sokszor versenytársa egymásnak ebben, ugyanakkor a visegrádi együttműködés sikerességét példának hozva állította: a versenytársak között is van lehetőség harmonizációra, egymás kiegészítésére, az előnyök multiplikálására, de legalább a tisztességes versenyre.

A program margóján a KKI vezetője áttekintette az aktuális bilaterális viszonyokat Dr. Müller Adriennel, Magyarország rigai nagykövetével, illetve az intézményközi együttműködés további lehetőségeiről tárgyalt Dr. Andris Sprūdsszel, a Lett Külügyi Intézet igazgatójával. A CASS és a KKI közötti együttműködés további elemeiről pedig Chen Xinnel, a CASS IES Európai Gazdasági Divíziójának igazgatójával egyeztetett. A program kapcsán Schőberl Márton Rigában adott interjút a Magyar Nemzet helyszínen tartózkodó újságírójának.

Az eseményről készült fényképeket a Lett Külügyi Intézet honlapján érheti el.


Menü

Főoldal

Navigáció